Esküvői táncoktatás - Tánctanítás, tánctanár esküvőre

Közeleg az esküvő? Szeretnétek meglepni vendégeiteket valami igazán maradandóval? Egy romantikus esküvői nyitótánc, menyasszonytánc vagy menyecsketánc koreográfiát szeretnétek betanulni? Profi tánctanárt kerestek aki felkészít benneteket az esküvőtökre egy speciálisan a Ti személyetekre szabott tánckoreográfiával? Akkor nálunk jó helyen jártok! A budapesti TÁNCLÁZ Tánciskola tanárai segítenek Nektek felkészülni a nagy nap egyik fénypontjára, az esküvői táncra.
Az esküvő életünk egyik legfontosabb pillanata, ahol azokkal ünnepelünk és találkozunk, akik legközelebb állnak hozzánk és akikkel meg akarjuk osztani ezt a nagyszerű, életre szóló élményt! Az esküvő az első alkalom, hogy az ifjú pár, mint férj és feleség táncolnak együtt. A vendégeinket és magunkat tiszteljük meg azzal, ha hagyatkozunk a tradíciókra. Az illem és a hagyomány szerint az esküvőn az első táncot a fiatal párnak kell bemutatnia.
Az esküvői nyitótánc vagy első hitvesi tánc általában egy klasszikus – angol keringő, bécsi keringő vagy rumba – szokott lenni. Azt est folyamán a pár egy másik meglepetéstáncot is bemutathat a násznép számára éjfélben, ami viccesebb hangulatú tánc szokott lenni. Ezek rocky, salsa, cha-cha-cha, jive,samba, country vagy esetleg egy mix koreográfia, mely remekül fokozza a lakodalom hangulatát. Tánctanáraink 2-3 alkalom alatt készítenek fel esküvői táncra benneteket! Az esküvői tánc nem igényel táncos előképzettségget, oktatóink személyre szabott koreográfiát készítenek minden esküvős párosnak! Esküvői táncórák a hét minden napjára foglalhatóak tánciskolánk központi elérhetőségein.

shadow

Esküvői táncoktatás, tánctanár esküvőre, esküvői tánc tanítás

5000 Ft / 60 perc

Az esküvői táncoktatás díja két részből áll. A tánctanár magánóra díjából és a teremhasználati díjból. Iskolánkban az esküvős tánctanítás ára 5000 Ft / 60 perc /páros, míg a teremhasználati díj alkalmanként 1000-1500 Ft / páros a terem mérettől függően. Csoportos tánc oktatás esetén ez az ár változik!

shadow
Akár 2-3 alkalom alatt

Tánciskolánk kiemelt figyelmet fordít arra, hogy csak a legjobb tánctanárok tanítsanak esküvői tánc magánórákon. Nálunk garantáltan sikerül felkészülnötök 2-3 alkalom alatt az egyszerűbb táncokra. Az időtartamot kizárólag a bemutatni kívánt esküvős tánc koreográfia hossza és stílusa befolyásolja, tánctudás nem fontos!

shadow
Minőség garancia

Készüljetek fel esküvőtökre profi esküvős tanárok segítségével! Esküvői nyitótánc és meglepetéstánc koreográfia 2-3 óra alatt! Tánciskolánkban garantáltan a legmagasabb szintű oktatás kapjátok, mivel nálunk kizárólag bajnoki döntős táncosok tanítanak esküvői táncot. Minőség, kedvező ár, egyéni órarend és gyors fejlődés.

shadow
Egyedi órarend

Tánciskolánkban az esküvői táncoktatás teljes mértékben alkalmazkodnak a ti igényeitekhez és időbeosztásotokhoz. Esküvői tánctanárainkál ezért a hét minden napján (hétvégén is) 8:00-22:00-ig foglalhatóak az egyéni esküvős táncórák. Foglalás telefonon, e-mailben!

shadow
Táncóra foglalás

Az esküvői tánctanítás lefoglalása történhet telefonon vagy e-mailben. Célszerű minél hamarabb jeleznetek felénk, hogy mikor szertnétek jönni táncolni, hogy biztosan legyen szabad időpontja a tánctanárnak és szabad táncerem a táncstúdióban.

shadow
Táncóra lemondása

Amennyiben nem tudtok eljönni valamelyik általatok előre lefoglalt esküvői táncoktatásra, kérjük szíveskedjetek lemondani 48 órával a kezdési időpont előtt. Ellenkező esetben a tanár díját és a terembérleti díjat meg kell térítenetek iskolánk felé. Megértéseteket köszönjük!

shadow

Tánciskolánk esküvői táncoktatás helyszínei

EUROPEUM BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
1088 Budapest Blaha Lujza tér 5.
(első emelet Deichmann mellett)

A TÁNCLÁZ Tánciskola esküvői táncóráit foglalhatjátok a tánciskola központi termébe is, ami a belváros egyik legforgalmasabb csomópontjában a Blaha Lujza téren az Europeum Bevásárlóközpontban található. A tánciskola könnyen megközelíthető az M2 valamint M4 metrókkal, a 4, 6, 28, 28A, 37, 37A, 62 villamosokkal vagy a 5, 7, 7E, 8E, 99, 108E, 110, 112, 133E, 178, 217E-as buszokkal valamint a 74-es trolival. Autóval érkezők számára jó hír, hogy a bevásárlóközpontban hatalmas parkoló garázs található, így parkolóhely könnyedén található!

ROXY STÚDIÓ
1136 Budapest Tátra utca 4.

Esküvői táncórákra esküvős párosaink által az egyik kedvelt táncterem a Jászai Mari térnél található. A kisebb mértű, légkondicionálóval és tükörrel felszerelt tánctermekben az esküvői táncoktatás alatt kizárólag a tánctanár és az esküvős pár tartózkodik, így garantáltan semmi sem zavarja majd a nyugod felkészüléseteket a nagy nap egyik fénypontjára az esküvői táncra. Tömegközlekedéssel egy megállóra található a Nyugati pályaudvartól (M3), így könnyen megközelíthető a 4, 6 villamosokkal, 9, 91, 191, 291-es buszokkal és a 75, 76 trolival. Parkolóhely könnyen található a környező utcákban.

SZENTKIRÁLYI SZÉPSÉGSTÚDIÓ
1088 Budapest Szentkirályi utca 34.

Kedvelt helyszínünk esküvői táncoktatásra a Kálvin térnél található tánctermünk. A barátságos hangulatú táncstúdióban az esküvői egyéni táncórák alatt csak az esküvős pár és a tánctanár tartózkodik az esküvői táncórák alatt. Remek elhelyezkedésének köszönhetően nem csak a Kálvin tér van közel, de a Baross utca villamos megálló is csak 400 m-re található, így a táncterem elérhető a 4,6 villamosokkal az M3 metróval, a 9, 15, 115 buszokkal a 47, 47B, 48, 49 villamosokkal valmint a 83 trolival. Parkolási lehetőség az utcán található.

Táncoktatás esküvőre - Magán esküvői táncóra

Az esküvő közös életetek egyik legfontosabb napja. A TÁNCLÁZ Tánciskola tánctanárai megtanítják Nektek életetek legszebb táncát és életre keltik álmaitok esküvői táncát. Amennyiben még nem döntöttétek el az esküvői tánc stílusát és az esküvői tánc zenét oktatóink ebben is segítségetekre lesznek! A jó zeneválasztás és a látványos koreográfia rendkívül fontos részét képezi a felejthetetlen esküvői táncfellépésnek.

Az esküvői táncoktatás felépítése

Az esküvői táncoktatás minden esetben magán táncóra keretén belül zajlik, mivel így sokkal személyre szabottabb oktatást tudunk biztosítani. Minden jegyes pár produkciója különböző elvárásokat és igényeket kell, hogy kielégítsen az esküvőn. Az esküvői nyitótánc megtanulásának időtartama függ attól, hogy milyen táncot választotok, milyen táncos előképzettséggel rendelkeztek valamint, hogy az általatok választott zenére melyik táncot lehet megvalósítani.

Esküvői tánc, amit nem lehet elrontani

Az esküvői táncot valóban nem lehet elrontani! Ha valamelyikőtök nagyon fél a tánctól, netán úgy érzi ez neki nem ment és nem is fog soha, akkor is tudunk segíteni. Először is rengeteg múlik a gyakorláson. Ha naponta előveszitek az esküvői táncoktatás alkalmával megtanult koreográfiát és napi 10-15 percet foglalkoztok vele, akkor máris sokkal előrébb vagytok és magabiztosabban álltok a táncparkettre. Egy esküvői tánc nem csak tánclépésekből áll. Ez egy komplett előadás, amiben sok egyéb dolog is fontos szerephez jut. Tanáraink segítenek, hogy előtérbe helyezzük egyéb képességeiteket, mint például a színészi képesség vagy a magabiztos előadásmód. Jó megjelenéssel, elegáns ruhában, megfelelő és megragadó ötletekkel úgy is elvarázsolhatod a közönséget, ha nem tudsz igazán jól táncolni. Gyertek el bátran magán esküvői táncoktatásunkra és meglátjátok, nektek is menni fog.

Esküvői tánc teljesen kezdőknek

Falábúnak érzed magad? Szégyenlős vagy? Félsz, hogy a lagziban mindenki jobban fog táncolni nálad? Hidd el, mindenki így kezdi. Készülj fel időben a tánciskolánk tanárai segítségével és a fergeteges nyitótánc után bátran mulathatsz hajnalig. Megtanítunk táncolni, elengedheted magad és nem kell feszengened életed egyik legfontosabb napján. Tapasztalt tánctanáraink segítségével, rövid idő alatt a táncparkett ördöge leszel!

Az esküvői táncoktatások időpontjai

Minden jegyes pár tanításánál egyéni időbeosztás alapján haladunk, mivel így tudjuk fergetegessé tenni a koreográfiátokat és az előadásotok stílusát. Amennyiben időtök engedi jó ötlet lehet a magán táncórák előtt egy társastánc tanfolyamot is végigjárni, mivel így amellett, hogy általános tánctudást is szereztek még könnyebben veszitek majd az akadályokat az esküvős táncórákon és egyszerűbben el tudjátok dönteni, hogy melyik táncot találjátok a leginkább hozzátok illőnek.

Általános tánctudás esküvőre

Minden esküvőnek megvan a maga jellege, sajátos varázsa. A lagzi jellegét, hangulatát döntően befolyásolja a zeneválasztás. A hagyományos lakodalmakban előtérbe kerülnek a mulatós táncok, így érdemes a néptánc – néptáncok néhány alaplépést elsajátítani. Ezen felül a csárdás az a tánc, ami igazán remekül használható egy ilyen lagziban. Ha szívesen tanulnátok meg a csárdás alaplépéseit is az esküvőtökre, tánctanáraink ebben is segítségetekre lesznek. A finomabb stílust előnyben részesítő párok inkább jazzes stílusú zenéket választanak erre az alkalomra. Egy ilyen rendezvényen nagy hasznát vehetjük foxtrott és quickstep valamint az angol keringő tudásunknak. A 80-as, 90-es évek és napjaink slágereire, filmzenéire leginkább a rock & roll/jive, cha-cha-cha és a mambo/salsa különböző figuráit táncolhatjuk. A lassabb zenékhez pedig elengedhetetlen a romantikus rumba lépéseinek elsajátítása. Az esküvő stílusától függetlenül általános tánctudásként a bécsi keringő, angol keringő, salsa, tangó, csárdás táncok alapvető lépéseinek megtanulását javasoljuk. Tánctanáraink a magán táncórák keretén belül, természetesen szívesen felkészítenek benneteket az előbbiekben említett táncokból is.

Gyakori kérdések az esküvői táncoktatással kapcsolatban

Mi a különbség a menyasszonytánc és a menyecsketánc között?

A fiatal páros első esküvői nyitótánca legtöbbször egy angol keringő vagy bécsi keringő. Ezzel nyitják meg az esküvői táncteret a vendégeik számára. A legfontosabb eltérés az esküvői menyasszonytánc és a menyecsketánc között, hogy azt est folyamán mikor táncolja az ifjú pár. A menyasszony pontban éjfélkor a menyasszonyi fehér ruhában ropja a táncokat elsőként újdonsült férjével, majd szüleikkel. Éjfél után a menyasszonyt a barátok “elrabolják” a vőlegénytől és már új ruhájában fiatal menyecskeként tér vissza a esküvői násznép közé. Ekkor következik a menyecsketánc, amikor a friss menyecskét a násznagy segítségével mindenki megtáncoltatja. Ez után mutatja be esküvői meglepetés táncát a páros, ami legtöbbször egy vicces elemekkel tarkított és pörgősebb zenére bemutatott látványos esküvői tánc koreográfia.

Mi az esküvőn a gyertyafény keringő? Oktattok ilyet is?

A gyertyafény keringő egy gyönyörű jellegzetes magyar hagyományos esküvői szokás. Éjfél környékén egy lassú egyszerű tánclépéseket tartalmazó angol keringőt táncot mutat be a menyasszony a vőlegényével, majd egyes szokások szerint az örömapával. Az esküvős vendégek a párost körbeállva egy-egy gyertyával a kezükben csodálják végig a gyertyafénykeringő koreográfiát. Két elképzelés létezik, vannak helyek ahol a fiatal pár a körben állók kezében lévő gyertyát elfújja, míg más helyeken a körben álló vendégek kezében lévő gyartyát meggyújtja. Érdemes a gyertyafény keringő egyszerű tánclépéseit megtanulni, mivel a táncprodukció alatt remek fényképeket lehet készíteni és gyönyörű maradandó élményt nyújt mindenki számára.

Milyen esküvői táncot válasszunk? Segítetek a választásban?

Többször fordulnak hozzánk a párok ezzel a kérdéssel. A tánc választását kizárólag a Ti ízlésetek befolyásolja. Esküvői nyitótánchoz lassabb, romantikusabb zenéket míg megleptéstánchoz dinamikusabb zenét válasszatok. Az esküvői nyitótánc lehet angol keringő, rumba (lassúzás), bécsi keringő, míg a meglepetéstánc valami gyorsabb zene lehet ami egy salsa, cha-cha-cha, rocky de igazából bármi, ami tetszik nektek. A maradandóbb élmény érdekében célszerű az esküvői táncokhoz, kedvelt előadók ismert számait keresnetek. Alapelvként fogadatok meg egy jótanácsot, minél ismertebb egy zeneszám, annál nagyobb sikere lesz az esküvői táncotoknak. A választáshoz bővebb segítséget kaptok az “esküvői táncok jellemzése” menüpontunkban.

Az esküvő előtt mennyivel kezdjük el az esküvői tánc megtanulását?

Javasolt időben elkezdeni az esküvői táncra való felkészülést is, akárcsak a többi szervezést ezt sem célszerű az utolsó pillanatra hagyni. Általában az esküvős pároknak 2-3 alkalomra van szükségük, mire betanulják az esküvői táncot. Ezt az időtartamot a bemutatni kívánt koreográfia hossza, a választott tánc nehézségi foka, a táncos előképzettség és az otthon gyakorlásra fordított idő mennyisége határozza meg. amit javaslunk, hogy úgy időzítsétek az esküvői tánc megtanulását, hogy az esküvő előtti utolsó két hétre már elkészüljetek és ha még akkor úgy érzitek akkor vissza tudtok jönni gyakorolni egy ismétlő táncórára. Mivel tánciskolánkban az esküvős párosokkal kizárólag a legjobb tánctanárok foglalkoznak, nálunk biztosan fel gyorsan és eredményesen fel fogtok tudni készülni a nagy napra.

Vállaltok esküvői tánctanítást a násznép számára is? Flashmob esküvői táncot szeretnénk.

Természetesen! Amennyiben általános tánctudásra van szüksége barátaitoknak, ismerőseiteknek, keressenek minket bátran. Segítünk megtanulni a legfontosabb tánclépéseket, hogy a lakodalomban ne kelljen félve felállni táncolni. Ha esküvőtökön szívesen mutatnátok be csoportos esküvői táncot, flashmobot akkor is kereshettek minket, segítünk! Az esküvői táncoktatás csoportos felkészítés esetén általában 1-3 alkalommal kell számolnotok, ami alatt már egy látványos esküvői tánc koreográfiát meg tudtok tanulni.

Melyikek a leggyakrabban választott esküvői táncok?

Esküvői nyitótánc: Angol keringő, Bécsi keringő, Slowfox, Rumba
Meglepetéstánc esküvőre: Rocky / Jive, Cha-cha-cha, Salsa / Samba, Mix, Disco

Mennyi idő megtanulni az esküvői táncot?

Az esküvői nyitótánc és meglepetéstánc megtanulásának időtartamát több dolog befolyásolja. Függ attól, hogy az általatok választott zenére melyik táncot lehet megvalósítani, hogy milyen hosszú koreográfiát szeretnétek bemutatni valamint attól is, hogy milyen táncos előképezettséggel rendelkeztek. Minden jegyes pár esküvői tanításánál egyéni időbeosztás alapján haladunk, hogy fergetegessé tudjuk tenni a koreográfiátokat és az előadásotok stílusát is. Magán táncóráink keretén belül sokkal személyre szabottabb az oktatás valamint jobban tudunk alkalmazkodni egyéni igényeitekhez is, mint egy tánctanfolyam alkalmával. Átlagosan egy tánc 2-3 magánóra alatt tanulható be, de ez lehet akár kevesebb vagy több is függően a tánc stílusától és választott zene hosszától valamint a ti képességeitektől.

Mikor kezdjünk el esküvői táncórákra járni?

Abszolút tőletek függ, hogyan szeretnétek beosztani a táncórákat az egyéb esküvői teendők mellett. Ideális, ha egy-két hónappal az esküvő előtt már elkezditek tanulni a táncot. Ha több táncot is szeretnétek, akkor javasoljuk 6-8 héttel az esküvő előtt elkezdeni a tánctanulást. Mivel minden esküvős párt egyéni táncórák keretén belül készítünk fel, így maximálisan tudunk igazodni a Ti igényeitekhez. A tánctanítás időpontja lehet délelőttönként, délutánonként és esténként egyaránt. Ha időbeosztásotok miatt csak hétvégén értek rá, akkor sincs baj, hisz tánctanáraink hétvégén is vállalnak tánctanítást. A legjobb, ha hetenként egyszer jártok oktatásra, mivel így folyamatos a fejlődésetek üteme. Ha közel a esküvőtök napja intenzív ütemben heti 2-3 óra felkészüléssel is biztosan sikerülni fog nektek is. Javasoljuk, hogy tanctanáraink zsúfolt órarendje miatt előre foglaljátok le a táncóráitokat.

Egy kicsit elkéstünk az esküvői tánncal, jövő héten esküvő!

Annyira nem kell megilyednetek, mert az esküvős párosok a legtöbb esetben elfelejtkezni bejelentkezni az esküvői táncoktatásra és az utolsó 1-2 hétben keresnek fel minket. Ilyenkor sincs semmi veszve, profi tánctanáraink 2-3 alkalom alatt segítenek felkészülni az esküvői táncra. Lehetőségetek van intenzív módon akár több órát egyben is letáncolni annak érdekében, hogy jobban meggyorsítsuk az esküvői tánc felkészülést. Esküvői tánctanáraink a hét minden napján – hétévégén is – reggel 8 órától este 10 óráig állnak rendelkezésetekre.

Milyen táncot válasszunk az esküvői táncnak?

Két lehetőség van. Az első, hogy választotok egy számotokra kedves zenét, amire a TÁNCLÁZ Tánciskola tanárai az első táncórátok alkalmával megmutatják melyik táncstílus illik leginkább hozzá. A második, hogy kiválasztjátok azt a táncot vagy táncokat, amivel szeretnétek elkápráztatni a násznépet és mi segítünk megkeresni a hozzá illő, Nektek leginkább tetsző zenét, zenéket. Ha van olyan videóklip ami tetszik, hozzátok magatokkal és a tánctanárok segítenek megtanulni a rajta lévő lépéseket. A tánc kiválasztásához az esküvői táncok jellemzése lapunkon találtok további segítséget.

Nyitótánc, menysszonytánc, gyertyafény keringő, meglepetéstánc?

Nyitótánc – A hagyomány szerint az esküvőn az első táncot mindig a fiatal pár táncolja, ezzel nyitva meg a táncteret a násznép számára. Ez a tánc általában egy bécsi keringő, angol keringő vagy rumba szokott lenni.

Gyertyafény keringő – A magyar hagyományoknak megfelelően sokan táncolnak éjfélkor gyertyafény keringőt, ami alapvetően egy Angol keringő. Két típusa van az egyik, amikor a násznép gyertyával a kezében körbeállja a jegyespárt, akik mindenkihez odatáncolva meggyújtják azok gyertyáit. A másik válfaja ennek, amikor a körben álló vendégek égő gyertyát tartanak a kezükben, akikhez a páros egy egy tánclépéssel odalép és elfújja azokat. A leggyakrabban választott zene Zsoldos Imre – Gyertyafény keringő című számát.

Menyasszonytánc – A menyasszonytánc éjfél előtt pár perccel kezdődik. Ekkor az ara még a menyasszonyi ruhájában tündököl és a vőlegénnyel valamint az örömapával táncol. A legtöbb helyen ekkor “rabolják” el a vőlegény barátai a menyasszonyt és csak akkor hozzák vissza, ha a vőlegény valamilyen számára kitalált feladatokat teljesít.

Menyecsketánc – Az “elrablást” követően éjfél után a menyasszonyból menyecske lesz, aki már a menyecske ruhában tér vissza a násznép közé. Ezután kezdődik a menyecsketánc, először a két tanúval majd a meghívottakkal, ami közben a két tanú kiabálja, hogy “eladó a menyecske”. Ekkor minden résztvevő felkéri egy táncra az újdonsült menyecskét.

Meglepetéstánc – Manapság nagyon divatos és kedves gesztus, hogy ez után a fiatal pár meglepi a vendégeit egy meglepetéstánccal. Látványos és vicces elemek, hangulatos zenék jellemzik leginkább, amit a vendégek végig tapssal szoktak kísérni. A leggyakrabban táncolt esküvői meglepetéstáncok a következők: Cha-cha-cha, Jive, Rocky, Samba, Mix, Disco, Salsa, Mambo.

Mennyibe kerül az esküvői tánctantás?

Az esküvői tánctanítás ára tánciskolánkban 5000 Ft / 60 perc / páros, függetlenül a választott tánctól. Ehhez az árhoz teremhasználati díj társul, ami alkalmanként 1000-1500 Ft / 90 perc/ pár a terem méretétől, elhelyezkedésétől és kihasználtságától függően. Általában 2-3 alkalom alatt tudjuk felkészíteni a jegyes párt az esküvős táncukra, így összesen a teremmel együtt 3 alkalomra az esüvői táncoktatás kb. 18 – 20 000 Ft / pár. Iskolánkban nem kell előzetesen megvásárolnod 10-12 táncórát, mint más esküvőre felkészítő tánctanárnál. Nálunk a fizetés minden esetben az óra végén történik, alkalmanként így nincs kockzatotok.

Hol vannak az esküvői táncoktatások?

Az oktatások helyszínei Budapest több pontján megtalálhatóak, valamint ha igény van rá a környező vidéki településeken is szívesen tanítunk esküvői táncot. Blaha Lujza téri tánctermünk az Europeum bevásárlóközpontban található az első emeleten, közvetlenül a Deichmann mellett. Hétköznapokon délelőtt és kora délutánonként valamint hétvégéken a Jászai Mari téren (1136 Budapest Tátra utca 4.) valamint a Kálvin térnél (1088 Budapest Szentkirályi utca 34.) van lehetőség tánctanulásra. Igény esetén tánctanáraink tanítanak más helyszíneken is, ezzel kapcsolatban keress minket központi elérhetőségeinken. Helyszíneinkért látogass el a következő lapra.

Az esküvő helyszínén is lehet egy utolsó esküvői táncórát venni?

Nagy valószínűséggel nem lesz rá szükség. A legtöbb esküvői páros nagyobb félelemmel jön el hozzánk, mint amennyire nehéz egy esküvői táncra felkészülni. Mindenkinek sikerülni szokott, nem Ti lesztek az első kivétel ezt garantáljuk. Ha egyedi, bonyolultabb tánckoreográfiát választottatok, vagy a helyszínen adódnak egyéb nehézségek (pl: táncterem mérete, nagysága…stb.), akkor jól jöhet egy helyszíni utolsó táncpróba, ennek semmi akadálya. A helyszíni táncpróbának ugyan külön díjazás van, de nem kell megilyedni, a pontos részletei felől érdeklődj a tánctanárodnál.

Van-e lehetőség extra intenzív esküvői táncoktatásra nálatok?

Természetesen van lehetőség a gyorsított felkészítésre! Amennyiben úgy érzitek, hogy időtök és energiátok engedi a heti többszöri foglalkozásokat, úgy lerövidíthetitek az esküvői nyitótánc és meglepetéstánc felkészülési idejét. Ebben az esetben maximum 4 alkalmat javaslunk heti szinten, mivel több alkalommal már elveszne a megszerzett esküvői tánctudás.

Használhatunk-e egyéb kellékeket az esküvői táncunkhoz?

Nagyon sokféle kelléket lehet az esküvői nyitótánchoz használni, de ezt a táncoktatótok is javasolni fogja. Remekül fel lehet dobni a tánckoreográfiákat egy esernyővel, napszemüveggel, sétapálcával. A lényeg, hogy a tánc és a zene stílusával a kellék összhangban legyen. A megfelelő kellékekkel, ötletekkel az esküvői tánc nem csak zene és lépések sorrendje lesz, hanem egy kiváló előadást varázsoltok a nézők elé.

Lehet-e ajándékba adni esküvői táncoktatást?

Igen lehet. Esküvői táncoktatás alkalmi jegyet és tánctanfolyam bérletet is lehet ajándékozni. Az ajándékkártya kiváltáshoz gyere el személyesen bármelyik oktatási helyszínünkre egy előre egyeztetett időpontban, ahol tanáraink segítségedre lesznek és kitöltik a névre szóló ajándékkupont. Esküvői táncoktatás esetében Te ahatod meg, hogy hány alkalmat szeretnél ajándékozni – a leggyakoribb kérés az 5-6 alkalom – de lehetőséged van tánctanfolyam bérletet is előre megváltanod. Pontos részletekkel kapcsolatban keress minket központi elérhetőségeinken a hét minden napján.

Szükséges elhoznunk a táncórára az esküvői cipőnket, ruhánkat?

Nem kötelező a táncórákon az esküvői cipőben gyakorolni. Sőt, nem is nagyon szoktuk javasolni az első esküvő táncórákon ezt, mivel ekkor még csak az esküvői tánckoreográfia lépéseinek megtanulása fog történni. A finomhangolás, majd csak később lesz, amihez már hasznos lehet az esküvős tánccipő. Egy hasonló felépítésű cipő tökéletesen megteszi. (sarok magasság, cipő felépítésre, talp anyaga). Ha már megvan az esküvői cipő, akkor az utolsó pár táncórára érdemes elhozni csak.

Felvehetjük videóra az esküvői táncórákat?

Az egyéni órára lehet kamerát hozni. A Nektek készített egyedi koreográfiáról készíthettek felvételt, ami nemcsak segíthet az otthoni gyakorlásban, de egyúttal örök emlék marad és természetesen a jövőben bármikor felfrissíthetitek vele a tanultakat.

Mi tényleg nagyon két ballábasnak érezzük magunkat, biztos meg tudjuk tanulni az esküvői táncot?

Mivel mindenkinek személyre szabott koreográfiákat készítünk így biztos, hogy nektek is sikerülni fog. A hozzátok leginkább megfelelő, számotokra könnyen megtanulható lépésekből felépülő bemutatótáncot állítunk össze. Minden esetben figyelembe vesszük mi az ami a leginkább előnyös számotokra és törekszünk rá, hogy könnyen táncolható de mégis látványos produkciót adjatok elő. Emellett le is írjuk nektek a koreográfiátok tánclépéseit és szükség esetén videóra is felvehetitek ahogy bemutatjuk nektek.

Mi még soha nem táncoltunk, pláne nem együtt, biztos hogy meg tudjuk tanulni az esküvői táncot?

Ha még soha egyetlen táncot sem táncoltál akkor 1-2 magánóra alatt érdemes az esküvői nyitótáncon kívül az alapvető báli táncok könnyebb elemeivel, figuráival is megismerkedned, hogy ne érhessen meglepetés a Nagy Napon. Így magabiztosan és jókedvűen táncolhatjátok végig az éjszakát.

Mit vesztek figyelembe az esküvői táncoktatások kiválasztásánál?

Érdemes figyelembe venni van-e valamilyen táncos előképzettséged, sportoltál-e már valamit, ami esetlegesen segíthet egy koreográfia elkészítésében. Ha nehezen tudtok dönteni akkor érdemes előbb kiválasztani, hogy elegánsabb vagy temperamentumosabb stílusú táncot szeretnétek-e táncolni és így először leszűkíteni a választható táncok körét.

A pánt nélküli esküvői ruha sem csúszik le tánc közben?

Ezek a ruhák elég merevek és szorosak felül, így erre kevés az esély.

A menyasszonyi táncot milyen ruhában szokták táncolni?

Két tánc van. A menyasszonyi és a menyecske tánc. A menyasszonytáncot a menyasszonyi ruhában, a menyecsketáncot menyecske ruhában – ami általában piros – szokták táncolni. Persze vannak ettől eltérő szokások.

Mióta létezik az esküvői meglepetéstánc?

Amióta a házasság intézménye jogilag elfogadásra került. Ahogy már nyilvántartások keletkeztek és kialakult a jogrendszer, tehát az írott történelem kora óta. Már az ókori Mezopotámiában is így történt, hiszen így lehetett biztosítani, hogy “jogilag” tudni lehessen ki egy pár, így lehetett rögzíteni a családi vagyonok tulajdonjogát és az örökösök kilétét.

Az örömapának kivel kell és kivel illik táncolni az esküvőn?

Legelőször a menyasszonnyal, aztán a nászasszonnyal és persze saját párjával. Ezután pedig ahogy a család kapcsolatok adják de az már inkább illendőség és nem kötelező ha nem annyira táncoslábú az örömapa.

Mi az a merőkanáltánc?

A legénybúcsú egyik fénypontja a kanáltánc. A vendégek fazekakkal és fedőkkel felszerelve, lármázva szaladgálnak az ifjú pár lakásában. Ennek a szokásnak a gonosz szellemek elűzése volt a célja.

Mit jelent a sorsjegyes vagy lottós menyasszonytánc?

Nem pénzért vagy pusziért táncol a menyasszony, hanem sorsjegyért vagy már feladott lottószelvényért. Azaz mindenkitől kap egy vagy több sorsjegyet vagy már feladott lottószelvényt. Ez egy újkeletű szokás. Amennyiben olyan kérdés merült fel bennetek, amit fent nem láttatok, írjatok, hívjatok, segítünk megtalálni a választ rá!

Táncolhat a menyasszony áldott állapotban is esküvői táncot?

Nem kell aggódnod ha áldott állapotban várod a Nagy napot. Egy nyitótáncot könnyedén letáncolhattok hármasban is. Oktatóink segítenek, hogy egy könnyedebb koreográfiával is mindenkit elkápráztassatok.

A párom sokkal alacsonyabb, nem jelet ez problémát az esküvői tánc koreográfiában?

Természetesen ez nem lehet akadály. A nektek megfelelő koreográfiával nagy magasságkülönbségek is áthidalhatóak.

Ennyi idő alatt meg lehet tanulni az emeléseket és döntéseket is?

A válaszunk határozott igen! Sok múlik, a fizikai adottságokon, de ez nem minden. Megfelelő technikával ellensúlyozni lehet a fizikai erőt. Szükséges hozzá gyakorlás és kitartás, de cserébe egy látványos emelésekkel tűzdelt koreográfia rendkívül hatásos, és általában vastapssal jutalmazza a közönség.

Milyen legyen a frizurám, hogy az ne zavarjon az esküvői táncban?

Ebbe nem igazán szívesen szólunk bele, de szerintünk egyetlen fő szempont van, mégpedig hogy jól tartson és ne bomoljon szét tánc közben. Egy mozgalmasabb koreográfia esetén ez könnyen előfordulhat, megzavarva a párost, rontva az előadás színvonalát. Szóval amit javaslunk, hogy az esküvői táncoktatások alkalmával ha van lehetőségetek a sminkessel vagy a fodrásszal úgy időzíteni a próba sminket vagy próba hajat, akkor utána rögtön teljes “make-up”-ban gyertek el nyugodtan egy táncoktatásra, így ki tudjátok próbálni egy félig hivatalos főpróbán is magatokat.

Külföldön élünk, csak egy hetünk lesz felkészülni az esküvői táncunkra. Elég lesz?

Nem akadály. Mivel a legtöbb esküvői tánc esetében, legyen szó esküvői nyitótáncról vagy éjféli meglepetéstáncról az esküvős párosok 2-3 alakalom alatt megtanuláják a koreográfiát. Szóval ha külföldön éltek és nincs hamarabb időtök felkészülni és csak az esküvő előtti utolsó héten tudtok eljönni az esküvői táncoktatásra, akkor is tudjuk válllalni a sikeres felkészítéseteket.

Mit jelent pontosan a gyertyafény keringő az esküvőn?

A lagzin a gyertyafény keringővel mond köszönetet a fiatal pár a szülőknek. Amikor a bálterem gyertyafénybe borul, a gyönyörű hangulat örökre maradandó fénypontja marad az esküvőnek. A hagyomány szerint a pár a vendégek által alkotott kör közepén egy tánccal mond köszönetet a szülőknek. Az ekkor bemutatott tánc lehet egy angol keringő vagy bécsi keringő azoknak akik a hagyományos zenékhez ragaszkodnak, akik modernebb zenét választanak azoknak egy lassúzás vagy rumba is lehet a gyertyafény keringő idején bemutatott esküvői tánc. Ha ragaszkodtok a hagyományos gyertyafény keringőhöz, a klasszikus zenére javasoljuk annak bemutatását, ami Zsoldos Imre: Gyertyafénykeringő című száma, amit ide kattintva tudtok meghallgatni.
Egyes szokások szerint a táncot az apa kezdi a menyasszonnyal és a zene közepénél a vőlegény lekéri a menyasszonyt van ahol pedig pont fordítva. Van, hogy a körben álló vendégek gyertyát tartanak a kezükben és addig megy a tánc, amíg a fiatal pár minden egyes vendég gyertyáját el nem fújja. Eltérő ízlések, eltérő szokások a lényeg igazából az, hogy a gyertyafény keringő elegáns és maradandó legyen, de ebben segítségetekre lesznek esküvős tánctanáraink.

Szeretnénk az esküvői tánc mellett általános tánctudási is szerezni az esküvőre.

Esküvői táncoktatás esetében mindenkinek felajánljuk az általános tánctudás megtanítását is. Az esküvőn az esküvői tánc csak egy részét képezi az estnek, ezen felül a vendégekkel még nagyon sokat kell táncolni, így nem árt alapszinten megismerni a legfontosabb táncok alaplépéseit sem, melyek a következőek: rock and roll, csárdás, lakodalmas, tangó, keringő vagy akár disco. Az általános tánclépések megtanulására 1-2 alkalmat kell rászámolni az esküvői tánc mellett a felkészülésre.

esküvői tánc, esküvői táncoktatás, tánctanár esküvőre

Leggyakrabban választott esküvői táncok és azok jellemzése

Nem vagytok még biztosak benne, hogy melyik táncot válasszátok? A következőkben felsoroljuk az általunk leggyakrabban tanított esküvői táncokat. Néhány szempont alapján jellemezzük azokat, hogy könnyebb legyen eldöntenetek, melyik tánc illik legjobban hozzátok illetve az esküvőtök hangulatához. Milyen táncokat szoktak táncolni az esküvőn?
Az esküvő elején a fiatal páros első tánca nyitja meg a táncteret a vendégek számára, ezért ez a nyitótánc, ami egy klasszikus tánc szokott lenni, leggyakrabban Angol keringő, Bécsi keringő vagy Rumba a nyitótánc. Éjfélben a hagyomány szerint a vendégek gyertával a kezükben körbeállják a párt, akik eltáncolnak egy gyertyafény keringő-t. A Gyertafény keringő legtöbbször egy egyszerű lépéseket tartalmazó Angol keringő szokott lenni, ahol vagy elfújják a gyertyákat vagy meggyújtják azokat. Éjfél után következik a meglepetéstánc, amikor meglepik vendégeiket egy vidámabb hangulatú viccesebb tánccal. Erre a leggyakoribb választás az örök klasszikus Rocky, a latinos hangulatú és sok divatos pop zenére is jól táncolható Cha-cha-cha vagy többfajta tánczenét felhasználó Mix. Amennyiben már megtaláltátok a számotokra legjobban tetsző zenét, keressetek minket és esküvős tánctanáraink szívesen segítenek kiválasztani a hozzá leginkább megfelelő táncstílust. Ha több zene is tetszik, segítünk azok összevágásában, így azzal sem lesz dolgotok.

Flashmob Esküvői tánc - Csoportos esküvői tánctanítás

Egyre divatosabb hazánkban is, hogy a násznép tagjai vagy a közeli barátok esetleg kiegészülve a család tagjaival betanulnak egy közös táncot a lakodalomra. Van, hogy a teljes násznép összefog és együtt készülnek fel és sajátítanak el egy csoportos esküvői táncot és az sem ritka, hogy a közeli barátok adnak elő egy meglepetés flashmob táncot a friss jegyes párnak.
Akik szeretik a váratlan dolgokat, azoknál elképzelhető az is, hogy az étterem felszolgáló személyzete (pl: pincérek,takarítók, stb…) ad elő egy meglepetés táncot a násznép többi tagjának. Ha úgy érzitek a csoportos esküvői flashmob oktatás szolgáltatásunk felkeltette érdeklődéseteket tánciskolánk oktatói szívesen állnak rendelkezésetekre az esküvős csoportos tánctanítással, esküvői tánctanfolyammal kapcsolatban is. További részletekért keressetek minket bátran!

shadow
shadow
shadow
Tippek és öltetek esküvői tánchoz

A ceremónia alatt szempárok százai figyelnek benneteket és nincs ez másképp a táncparketten sem. Sokan félve gondoltok a esküvői táncra. Megkérdezitek magatoktól, akarunk-e egyáltalán táncolni? Biztos meg tudjuk csinálni? A válaszunk egyértelmű IGEN! Ha tudsz járni, tudsz táncolni. Ha tudsz beszélni, tudsz énekelni – tartja a zimbabwei mondás. Közös életetek első napját ne töltsétek el tánc, vidámság, jókedv nélkül. Ne feledjétek, ha ti jól érzitek magatokat, akkor a násznép is ugyanígy érez a lagzitokban. Higgyétek el, minden esküvős páros úgy jön el az első táncórájára, hogy azt hiszik nehezen fog nekik menni, de eddig még soha senki nem bánta meg hogy a TÁNCLÁZ-at választotta. Mivel tánctanáraink egytől egyig az ország legjobb táncosai közül kerülnek ki, az ő személyük és szakmai felkészültségük a garancia arra, hogy mindenkit megtanítunk táncolni!

Táncoljatok sokat az esküvőn!

Mutassatok jó példát és táncoljatok, élvezzétek a zenét, mulassatok. Ha nem vagytok biztosak tánctudásotokban, érdemes az esküvői nyitótáncon kívül megismerkedni pár ismertebb tánc – bécsi keringő, angol keringő, salsa, tangó, csárdás – alaplépéseivel. Tánctanáraink ebben is tudnak segítséget nyújtani számotokra a magán táncórák keretén belül. Ha több időtök van még az esküvőtökig, akkor javasoljuk számotokra a teljesen kezdő társastánc tanfolyamainkat, melyeket havi rendszerességgel indít tánciskolánk Budapest több pontján. A társastánc tanfolyamok keretén belül általános tánctudást tudtok megszerezni standard és latin amerikai táncokból egyaránt.

esküvői tánc, tánctanár esküvőre
esküvői táncoktatás
Megfelelő zeneválasztás az esküvőhöz

Milyen karakterű tánc illik hozzátok leginkább? Lassabb, romantikusabb vagy pörgősebb, viccesebb? Esetleg egy klasszikusan elegáns stílus az ami igazán közel áll a szívetekhez? A táncok jellemzésével kapcsolatban bővebb információkat találhattok az “esküvői táncok jellemzése” menüpontban.
A táncelőadásotok sikere igen nagy részben a megfelelő zeneválasztáson is múlik. Fontos, hogy az esküvői táncotok zenéje vagy zenéi mindkettőtöknek tetszenek, esetleg fűzzön hozzá benneteket valamilyen közös élmény (első csók, első film, első tánclépések…) annak érdekében, hogy még inkább személyes jellegű legyen a produkció. Ajánlott olyan zenét választani amiben a hangszerek mellett az énekhang is szerepet kap. Egyrészt hangulatosabb másrészt koreográfiát is könnyebb készíteni hozzá.
Javasoljuk, hogy azt is tartsátok szem előtt, hogy mennyire népszerű a választott zeneszám. Egy ismert előadó ismert zeneszámára bemutatott esküvői tánckoreográfia garantáltan nagyobb sikert fog aratni, mint egy kevésbé ismert.
Sokszor kérdezik az esküvős párok, hogy lehet-e az általuk választott zenére tánckoreográfiát betanulni. Nyugodjatok meg azt kell hogy mondjuk, minden stílusú és tempójú zenére tudunk valamilyen könnyű, de látványos tánckoreográfiát betanítani számotokra. Ha tánctanáraink úgy érzik mégsem ez a táncstílus az, ami leginkább illik hozzátok, akkor ez jelzik számotokra az esküvői táncoktatás alkalmával és segít kiválasztani egy másik jobban megfelelőt.
Ha sikerült megtalálnunk a mindkettőnk számára megfelelő tánczenét, akkor a következő lépés a zenénknek megfelelő tánc kiválasztása. Esetenként többféle tánc is táncolható az általunk választott zenére, ilyen esetben el kell dönteni, hogy ezek közül egyet választunk vagy esetleg kűr formájában több tánc elemeit vegyítjük. Ennek eldöntésében forduljatok bátran a tánctanárotokhoz. Ha ezzel mind megvagyunk, kezdődhet is a tánckoreográfia betanulása. Az esküvői tánc eltáncolása után célszerű rögtön felkérni a hozzátartozókat, ezzel jelezve, hogy most aztán tényleg elkezdődött a lakodalmi tánc és a tánctér a vendégseregé.