Fülöp Zsuzsanna

Fülöp Zsuzsanna vagyok, 11 éve a társastáncok szerelmese. Táncos éveim elején arról álmodoztam, hogy egyszer majd másoknak is átadhatom azt ami számomra a legnagyobb örömöt jelenti az életben. Az álom a Tánciskolának és a táncolni vágyóknak köszönhetően valóra vált és ma már a táncoktatás tölti ki mindennapjaimat. Jelenleg is aktív versenyzőként partneremmel rendszeresen veszünk részt táncórákon és az ezekhez kapcsolódó különféle edzéseken, tehát az oktatással párhuzamosan nap mint nap átélem milyen érzés a “másik oldalon” lenni, új információt kapni és azt a mozgásba beépíteni. Ebből fakadóan türelmesen fordulok táncosaimhoz és rugalmasan állok minden helyzethez. Folyamatosan képzem magam és keresem a lehetőséget arra, hogy mind versenytáncosként mind táncoktatóként jobb és jobb teljesítményt nyújthassak. A szakmai szempontok mellett nagyon fontosnak tartom, hogy óráimon kellemes legyen a hangulat és táncosaim mindig vigyenek magukkal egy kis jó kedvet az óra végén. Számos tánctanár segítette az eddigi fejlődésemet, akik egytől egyig pozitív példaként szolgálnak és inspirálnak munkám során. Az eddig elért eredményeim közül a hazai és nemzetközi versenyek sikerei mellett a Budapest bajnoki bronzéremre és az országos bajnoki döntős helyezéseimre vagyok a legbüszkébb.
Ha szeretnél végre te is belekóstolni a táncba, de még nem tetted meg az első lépést, akkor eljött a Te időd! Szeretettel várlak óráimon!

Táncoktatás - TÁNCLÁZ Tánciskola

Zsuzsi által a TÁNCLÁZ Tánciskolában tanított táncok és tánctanfolyamok

  • Kezdő, középhaladó, haladó és hobby társastánc tanfolyam
  • Versenytánc előkészítő és versenytánc oktatás
  • Latin amerikai táncok: cha-cha-cha, samba, rumba, paso doble, jive
  • Standard táncok: angol keringő, tangó, bécsi keringő, slowfox, quickstep
  • Pro-Am tánc / Tanár-Diák táncversenyzés
  • Senior társastánc
  • Esküvői táncoktatás
  • Flashmob
  • Salsa
  • Szalagavató táncoktatás
  • Táncfellépés, táncshow

Tánc videók