Mizsér Tamás

A társastánccal nagyon fiatalon ismerkedtem meg, komolyabb fordulatot pedig 2007-ben vett pályafutásom. Ekkor képviseltük először frissen induló egyesületünket egy táncversenyen, amelyet a Magyar Táncsport Szövetség szervezett. Az ezt követő 9 év alatt itthon és külföldön is számtalan versenyen vettünk részt, amelyeken döntős és dobogós helyezéseknek lehettünk büszke tulajdonosai. Az aktív versenyzés mellett mindig fontosnak tartottam bővíteni a látókörömet és megismerni minél több táncstílust. Számos tánckarban megfordultam, például a Budapest Táncművészeti Stúdió és a Latin Carneval táncosaként. Megismerkedtem többek között a néptánccal (méhkeréki tapsos, polka) és tapasztalatot gyűjtöttem a showtánc területén is. Fontosnak tartom, hogy mindenki, akivel foglalkozom, kihozza magából a maximumot az óráimon, hiszen én is törekszem erre a mindennapok során. Mióta a Táncláz Tánciskolában tanítok, sok pozitív visszajelzést kaptam az esküvői párosaimtól, szalagavatós osztályaimtól illetve tanfolyamaim résztvevőitől egyaránt. Mostatni tudásomat, melyet folyamatosan fejlesztek, szeretném arra is használni, hogy minél több embernek átadjam a tánc örömét.
Ha szeretnéd Te is átélni, hogy milyen a mozgás szabadsága, ha kedved van részt venni jó hangulatú órákon és szeretnél kötetlen, fiatalos közegben fejlődni, akkor az én óráimon a helyed!

Táncoktatás - TÁNCLÁZ Tánciskola

Tomi által a TÁNCLÁZ Tánciskolában tanított táncok és tánctanfolyamok

  • Kezdő, középhaladó, haladó és hobby társastánc tanfolyam
  • Versenytánc előkészítő és versenytánc oktatás
  • Latin amerikai táncok: cha-cha-cha, samba, rumba, paso doble, jive
  • Standard táncok: angol keringő, tangó, bécsi keringő, slowfox, quickstep
  • Pro-Am tánc / Tanár-Diák táncversenyzés
  • Senior társastánc
  • Esküvői táncoktatás
  • Flashmob
  • Argentin tangó
  • Salsa
  • Szalagavató táncoktatás
  • Táncfellépés, táncshow

Tánc videók