Táncos filmek - Tánc filmek

Ha igazán szeretsz táncolni a Te életedből sem maradhat ki néhány táncos film. Iskolánk ezen lapján gyűjtöttük össze számodra a legismertebb régi és új latin és romantikus tánccal kapcsolatos filmeket. A nagy táncosok között sem ritka, hogy azért kezdtek el táncolni, mert fiatalabb korukban megnéztek egy táncos filmek és annak hangulata magával ragadta őket. Mozizz velünk és hagyd magad elcsábítani a filmvásznon, hogy akár Te lehess a táncparkett ördöge a hétvégi bulikban. Ha ismersz olyan filmek, amit nem tüntettünk fel, de a tánc világával foglalkozik, írd meg nekünk és szerkesszük közösen ezt a lapot! További információk a tánc filmekről hamarosan…

shadow
shadow

Dirty Dancing 1 - Piszkos tánc

A táncos élet egyik örök klasszikusa, ami nem maradhat ki egyetlen táncot igazán kedvelő életéből sem. Az 1963 nyarán játszódó drámában a főszereplő Baby épp nyaralását tölti, amikor szembejön vele a szerelem egy rendkívül jóképű tánctanár képében. A sármos táncoktatót, pont ekkor hagyja feképnél táncpartnere, így Baby átveszi a helyét. A szülők azonban nem nézik jó szemmel lányuk tánc imádatát és megpróbálják szétválasztani az álompárt, de hogy sikerül-e nekik azt lássuk a filmben…

shadow

Dirty Dancing 2 - Havanna nights

A hatalmas siker után 2004-ben jelent meg a Dirty Dancing című film második része, mely akárcsak az első hatalmas világsikert aratott. A történet kissé modernebb köntösbe öltöztetve mutaja be az épp 18 éves Katey szerelmét a kubai Javierhez. A fiú elkezdni táncra tanítani az egyébként kissé különc lányt, aminek a szülők nem igazán örülnek, így komoly galibák bontakoznak ki. A film az első résszel ellentétben inkább a kubai salsa romantikus világába varázsolja a nézőt…

shadow

Az utolsó piszkos tánc

A főszereplő Patrick Swayze tánctudását az utolsó piszkos táncban is megcsillogtatja. A legelismertebb New York-i tánc társaságból kilépő három táncos és hét évig nem találkozik. Életünk meredeken eltér egymástól, azonban a mind a tánc életében maradtak. Travis fitnes szalont nyitott, Chrissa cirkuszi artistává lépett elő a Max pedig tánciskolát nyitott. Az egykori színházi társulatuk vezetőjének halálhírére azonban újra találkoznak és előadják a legsikeresebb darabjukat…

shadow

Grease

A filmben két fiatal nyaralás alatti megismerkedését követhetjük végig, akik azt hiszik soha többé nem találkoznak egymással. Ősszel azonban meglepetésükre a gimnáziumban újra összetalálkoznak. Hosszas vívódás után a film végére belátják, egymásnak teremteték őket. A Grease az egyik legismertebb táncos darab, amit a rock and roll kedvelői nem hagyhatnak ki. Szuper tánclépések és klasszikus rocky zenék, amik a mai napig mozgásra késztetnek. Megnézni, kötelező!!!

shadow

Hairspray - Hajlakk

A Hairspray egy igazi rock and roll történetet mesél el. A film egyik főszereplője kissebb túlsúllyal is rendelkező Tracy, aki barátnőjével annyira imád táncolni, hogy sikerül nekik betáncolni magukat az egyik televíziós műsorba. A hirtelen jött siker azonban problémákat okoz számára, mivel egy főellenséget is szerez magának a szuper szexi és szépsége által mindenki által irigyelt Amber személyében. Kettejük rivalizálását mutatja be a film, szuper táncos jelenetekkel…

shadow

Shall we dance - Hölgyválasz

A film főhőse a latinos temperamentumú Jennifer Lopez, aki egy gyönyörű tánctanárnőt alakít. Egy nap a tánciskola ablakán kinézve megpillantják egymást a chichago-i ügyvéddel, akit a jóképű Richard Gere alakít. A férfi első pillanatra beleszeret a magával ragadó tánctanár kisasszonyba és úgy dönt, hogy beiratkozik egy kezdő társastánc tanfolyamra. Ekkor derül ki számára, hogy mennyivel másként is lehet élni az életet.
Sokak szerint a legjobb táncos film…

shadow

West Side Story

A film az amerikai New York városában a West Side negyedben játszódik, innen az elnevezés. Az alap konfliktus két banda ellentétéből adódik, akik komoly harcokat vívnak. A musicalként is világsikert arató darabban a főszereplők egy táncos szórakozóhelyen szeretnek egymásba, mondhatni első pillantásra. Abban reménykednek, hogy kettejük szerelme segít kibékíteni a két banda közötti ellentétet, azonban ez korántsem így történik…

Error: The video (https://www.youtube.com/watch?v=iU9aQHQ955w) couldn't be embedded.

Moulin Rouge

A film a századfordulón játszódik Párizsban. A történet főszereplője nem más, mint Christian, aki apja elvárásai ellenére nem az írással tölti napjait, hanem a mulatók életében érzi igazán jól magát. A fiatalember beleszeret az egyik helyi lokál ünnepelt sztárjába, aki a Moulin Rouge botrányos táncában a kánkán-ban igazi profi. Hogy mi lesz ebből? Azt inkább a film mesélje el helyettünk. Megéri megnézni, mivel igazi “alapmű” azok számára akik szeretik a táncos filmeket.

shadow

Step up 1

A Tyle egy igazi nehézfiú, azonban mindemellett a táncparkett koronázatlan királya. Szülei elhagyták, így nevelőszüleivel él, de főként az utcán tengeti napjait. Egy éjszakai balhé után a börtönben köt ki, így közmunkára ítélik. Bírságként takarítóként kell dolgoznia egy olyan iskolában, ahol a tánc központi szerepet tölt be az iskola életében. Az iskola egyik táncosa Nora, megszereti a fiú mozgását és meghívja a fiú vizsgaelőadására, hogy legyen a táncpartnere.

shadow

Step up 2 - Streetdance

A filmben az utcai táncok világába csöppenünk. Az iskola új tanulója próbálkozik a közösségi életbe beleszokni, azonban mindig az utcai táncosok járnak az eszében. Igazán, velük szeretne táncolni. A sor úgy hozza, hogy osztálytársa Chase új táncegyüttest alapít, amivel beneveznek egy táncvesrenyre utcai táncokból. Eleinte nem kedvelik egymást, de a cél érdekében érzik meg kell találniuk a közös hangot. Szuper hip hop és break táncosokat láthatunk a filmben…

shadow

Step up 3 - Step up 3D

A Step up harmadik részében sem múlhat el táncversenyzés nélkül. A Kalóz csapatot a New York városbeli lerobbant táncteremből akarják kilakoltatni. Az egyetlen lehetőségük hogy megtartsák a tánctermet, ha pénzt szereznek egy utcai tánc versenyen. Nem megy azonban minden gördülékenyen, mivel a rivális Szamuráj csapat időközben lemásolja a tánc koreográfiájukat. Az idő pörög, ki kell találniuk egy új show-t, hogy övék legyen a fődíj és ezzel megtarthassák helyüket…

shadow

Step up 4 - Forradalom

Annak érdekében, hogy főszereplőnk Emily profi táncossá válhasson Miamiba kell, hogy költözzön. Megismerkedik egy táncos fiúval, akinek a bandája utcai showtánc bemutatókat tart. A “Banda” nevű tánccsoport területét azonban egy beruházó megvásárolja, aki szállodát szeretne felépíteni oda, így Emily ezután úgy érzi segítenie kell a társaságnak, hogy ezt megakadályozza. A legkézenfekvőbb megoldásnak a tánc tűnik, ezen keresztül próbálják véghez vinni tervvét…

shadow

Take the lead - Vezet a ritmus

A filmben az egyik leglatinosabb világsztár játsza a főszerepet. Antonio Banderas egy eredményes tánctanár szerepében tűnik fel, aki a nyüzsgő nagyváros New York egyik legbalhésabb iskolájában vállalja a tánctanári állást. Kezdetben hatalmas az ellentét az osztály és a tánctanár között, azonban idővel megkedvelik egymást. Az osztályhoz jobban illik a hip hop és break tánc, amit a tanár feladata belecsempészni a társastáncok világába. Cél: a nemzeti bajnokság megnyerése!

shadow

Flashdance

Igazi klasszikus. A napközben egy gyárban hegesztőként dolgozó lány Alex él hal a táncért. Mindenre képes volna azért, hogy egyszer híres balett táncos lehessen. Ennek érdekében egy bárban lép fel táncosként. Annak érdekében, hogy elérje célját csak a tehetségére és a tánctudására szeretne támaszkodni, de sokszor kérdőjelek merülnek fel benne, lehet-e tisztán eljutni a csúcsra. Szépségét és a jogtalanul szerzett előnyöket nem szeretné kamatoztatni táncos karrierje során…

shadow

Kötelező táncok

Egy táncbajnok párcseréjét és karrierje újra felépítését mutatja be a film. Scott úgy dönt, hogy új táncpartnere a nem igazán szép és ráadásul kezdő tánctanuló Fan lesz. Scott szülei ezt ellenzik, így nem megy gördülékenyen a páros összeszokása. A csoda azonban megtörténik és eljutnak életük első közös táncversenyére. Szerelem, küzdelem és kitartás.
A versenytánc és a társastánc kedvelőinek ezt a filmet nem szabad kihagyni, ahogy a film címe is utal rá “kötelező”!

shadow

Mindenem a tánc

Rafael a latin srác táncos tehetsége vitathatatlan. A film alatt összeismerkedik egy gyönyörű tánctanárnővel, akivel rögtön megtalálják a közös hangot. A táncos filmek fontos részét képező szerelmi szál behálózza a teljes filmet. Ruby a tánciskola oktatjója szeretne újra versenyezni, azonban partnerének mást választ, de a táncversenyen jelen van Rafael is. Remek zenék, élvezhető történet és szuper lezárás jellemzi az egyik örök kedvenc táncos filmet. Megéri megnézni!

shadow

Egy asszony illata

A film New Yorkban játszódik, ahova a vak nyugalmazott alezredes Frank Slader érkezik, hogy élvezze az életet. Remek éttermek, gyönyörű nők és luxus veszi körbe. Az útra elkíséri Charlie Simms is, aki életét örökre megváltoztatja az utazás. A film tangó jelenete a táncos filmek világában az egyik örök klasszikusak számít. Romantika, érzékiség és szerelem kíséri végig a történetet. Azoknak akik szeretik a Tangó világát és a romantikus filmeket hatalmas felejthetetlen élmény lesz…

Error: The video (https://www.youtube.com/watch?v=veFXw5RdSKY) couldn't be embedded.

Singin' in the rain - Ének az esőben

Az ének az esőben című táncos film 1927-ben játszódik a néma filmek korában. Főszereplője Don népszerű sztárrá fejlődik, mivel számos filmet forgat a híress színésznő Lina Lamont mellett. Ugyan Don eleinte nem érez semmit Linával kapcsolatban, azonban a sajtó szenzációként közli románcukat. Don szerelme Kathy, fiatal és gyönyörű táncos és énekesnő, így Lina kirúgatja őt a stúdióból, azonban megjelennek a hangos filmek, de Linának semennyi hangja nincs., ezért valakinek szinkronizálnia kell. Hogy mi lesz ebből?