Milus Alida

Négyéves korom óta táncolok, ezért a mozgás, a zene és a társasági élet már régóta szerves része az életemnek. A tánc egy életforma. Mindegy, hogy hobbiként vagy versenysportként tekint rá az ember. A tánc olyan magabiztosságot, testtudatot, ritmusérzéket és nyitottságot ad, ami a hétköznapokban is meglátszik – és állítom, segít. Szeretném, hogy mindazok, akik hisznek ebben – de azok is, akik eddig még nem hittek – megtapasztalják ezt.

Képzettsége

Pályafutásomat a győri Ritmic Team tagjaként kezdtem, ahol megismerkedtem a jazz-balett, a show tánc és a disco alapjaival. Öt évvel később műfajt váltottam. Az El Paso SE művészeti iskolájában kezdtem a társastáncot. Itt a klasszikus standard és latin táncok mellett többféle táncstílust is kipróbálhattam (salsa, bachata, blues, disco fox stb.).

Végül a versenytánc irányában köteleztem el magam. Első komolyabb táncpartneremmel szabadidős táncversenyeken indultunk, amiken szép eredményeket értünk el. 2010-től az El Paso SE leigazolt versenyzője lettem és kezdtem el versenyezni hivatalosan kezdő (D) osztályban. 2011-ben és 2012-ben is volt szerencsém a Táncművészeti Főiskola nyári kurzusán tanulni, ami rendkívül nagy hatással volt a fejlődésemre. 2012-ben partnert és egyesületet is cseréltem. Egy évig voltam a győri Platina TSE tagja, majd jelenlegi klubomhoz, a budapesti DanceStation TSE-hez igazoltam.

2017-ben a Budapesti Sportszövetségek Uniója által szervezett sportedző-képzés keretei között sikereses vizsgát tettem, így emelt szintű szakképesítést igazoló bizonyítványt szereztem táncsport szakágban.

Jelenlegi táncpartneremmel 2014 novembere óta táncolunk együtt. Felnőtt korosztályos tíztáncos párt alkotunk. Standard kategóriában B, latin kategóriában a legmagasabb S osztályban versenyzünk. Közös munkánk sikerességét több remek eredmény is igazolja. Eddig elért legjobb eredményeink:

  • Nyugat-Magyarország Területi Bajnokság, B Latin, 1. hely,
  • Nyugat-Magyarország Területi Bajnokság, C Standard, 1. hely,
  • Országos Bajnokság, B Latin, 5. hely
  • Kelet-Ausztria Nyílt Területi Bajnokság, B Tíztánc, 1. hely,
  • Országos Bajnokság, A Latin, 4. hely.

Táncoktatás - TÁNCLÁZ Tánciskola

Alida által a TÁNCLÁZ Tánciskolában tanított táncok és tánctanfolyamok

  • Junior társastánc tanfolyam
  • Versenytánc előkészítő és versenytánc oktatás
  • Latin amerikai táncok: cha-cha-cha, samba, rumba, paso doble, jive
  • Standard táncok: angol keringő, tangó, bécsi keringő, slowfox, quickstep
  • Senior társastánc
  • Esküvői táncoktatás
  • Versenytánc
  • Szalagavató táncoktatás
  • Magán táncórák
  • Salsa
  • Táncfellépés, táncshow

Tánc videók

Error: The video (https://www.youtube.com/watch?v=xsmHpYeKWaQ) couldn't be embedded.