Standard táncok - Tangó
A Tangó származása elválaszthatatlan az argentin néplélektől és fővárostól Buenos Airestől, eredete viszont igencsak vitatott.
Az eredeti Tango a Tango Argentino főként Buenos Aires kikötőnegyedében, a La Plata nyugati partján terjedt el. Főként hegedű, gitár, fuvola és zongora kísérte, majd 1870 után a Németországból importált bandoneon (tangóharmonika) kísérte a táncot.
A Tangó 1907-ben került át Európába és kezdetben Párizst bűvölte el. Eleinte spanyol-argentin lokálokban tűnt fel, majd vált elismert társastánccá.
1912-ben Tangó-láz tört ki egész Európában, de a táncot „ízléstelen stílusa” miatt támadták is. Főként az egyház volt a tánc ellen, így azt hosszú időre betiltották. Aki ebben az időszakban Tangót táncolt és rajtakapták, azt letartóztatatták és elítélték.
Az évek múlásával a szigor oldódott és a Tangó visszatért a táncos életbe. 1920-21-ben az angolok reformálták meg a Tangót, majd 1922-ben a londoni Tangó-konferencián a táncot az angol stílushoz igazították. A Tangó jellegzetességei a rándításszerű mozdulatok (elsősorban a fejé), szenvedélyes előrehaladó mozgások, hirtelen késleletetések és egyértelmű figuralezárások.
Napjainkban kétféle Tangó van jelen a versenyeken. Az angol stílusú tangót a standard táncversenyeken láthatjuk az Argentin Tangó pedig a divattánc versenyek egyik népszerű programja. A versenytáncos tangóban nincs emelkedés és ereszkedés, az előrehaladások sarok lépéssel kezdődnek. A térdek végig kissé hajlítottak, a lábak zárásánál sem egyenesednek ki. A lábak helyeződnek és nem csúsznak a talajon, mozgásuk gyors, de kemény hatást nem kelthet. Egyszerű előre és hátra történő haladó lépések – melyeket kissé kanyarodva lehet táncolni – adják a Tangó alapmozgását.
A Tangó a második standard táncként szerepel a versenytáncban. Latin eredete miatt „kakukktojás” ebben a kategóriában. Mai formáját 1929-ben szabványosították, melyet 1930-tól a németek is átvettek és így a társastánc versenyek részét is képezi.
ZENEI ÜTEME: 2/4-es (de minden ütemben két hangsúly van)
TEMPÓ: tudásszint szerint 30-33 ütem/perc, versenyen 33 ütem/perc
RITMUSA: lassú-lassú-gyors-gyors-lassú